Szedett vedett társaság - #7 Vissza a civilizációba

 

Szereplők:

• Alwin, íjászatra specializálódott elf harcos (4. sz. elf battle master fighter)
• Batman, a rekedt hangú vándor szerzetes (human 2. sz. monk/2. sz. ranger)
• Gindy, a Holdúrnő papnövendéke (4. sz. forest gnome twilight cleric)

A törzsfőnökkel és annak kíséretével való összecsapás után hőseink nem várták meg, amíg a magatehetetlen gnóm magához tér – Batman gyógyító varázslata azonnal magához térítette Gindyt.A csapat rövidke pihenőt tartott – kifújták magukat, azután átkutatták a goblinok hulláit. Találtak is furcsa dolgokat: egy papírfecnit, rajta tíz, számukra ismeretlen névvel, egy véres kesztyűt, egy szelet kék színű sajtot, egy csipkés alsóneműbe bugyolált 100 arany értékű szemüveget, egy újabb papírfecnit egy egyszerű térkép rajzolatával, pár platinát és egy ónból és obszidiánból készült mágikus amulettet (ami illúzió és nekromancia mágiát sugároz), amiről később kiderült, hogy a használata során egyre sorvadtabbnak és csontváz-szerűbbnek tűnik viselője, minél több életpontot veszít el.

A kincs elosztása után a kalandozók arra az elhatározásra jutottak, hogy visszamennek az expedíciós táborba, értesíteni Idát a fejleményekről. Úgy döntöttek, hogy nem vágnak keresztül a dzsungelen,

hanem inkább arra indulnak el, amerről jöttek – keletre, egyenesen a tengerpartig, majd pedig a partvonalat követve északnak veszik az irányt. Az út több napot vett igénybe, de hőseink nem ütköztek ellenállásba; úgy tűnik a törzsfőnök halálával és a különleges őrültséget okozó kristály megszerzésével és biztonságba helyezésével a dzsungel teremtményei megnyugodtak és minden visszaállt a normális kerékvágásba. Batman a továbbra is kissé bizalmatlan Daikirai-nál puhatolózott nem túl sok sikerrel. Mindenesetre kiderült, hogy Daikirai egy úgy nevezett ’ryuson’ (szénfekete bőrű, vörös hajú dragonborn) fajba tartozó, nemesi birtokkal nem rendelkező vándor nemes, aki egy Daimyo-t, azaz egy tartományurat szolgál.

Gindy pedig Bokemono-val beszélgetett, akiről kiderült, hogy ő egy ’bakeneko’, és sok hozzá hasonló

él a nyugati császárság égisze alatt. Bokemono Day Kiray szolgája, de ennek a ’szolgálatnak’ a pontos részletei nem derültek ki – Bokemono is bizalmatlan volt az apró erdei gnómmal szemben. Az expedíciós táborba visszaérve aztán beszámoltak Idának a közelmúlt eseményeiről, és a táborban szolgálatot teljesítő varázslót is meg tudták kérni arra, hogy azonosítsa be azokat a mágikus tárgyakat, amiket eddig találtak. Ennek köszönhetően a mágikus, aranyszegéllyel díszített sötét színű rájabőrből készült mágikus köpeny Batman birtokába került – közös csapattárgy maradt ugyan, de Batman fogja használni.

 

Hőseink megmutatták Idának a talált térképet és a listát is a nevekkel. Ida igényt tartott a térképre, úgyhogy a kalandozók másolatot készítettek a térképről, az eredetit pedig elcserélték vele némi felszerelésre. A nevek a papíron Idának sem csengtek ismerősen, viszont hőseink megtudták, hogy Gauwyn egy város neve, ami a tengeren túlon fekszik (ugyebár Gauwyn tüskéi rámolták ki a zigguratot a felirat szerint). Daikirai is beszélt személyesen Idával, hiszen feltett szándéka, hogy egy kereskedelmi útvonalat hozzon létre az expedíciós tábor és a nyugatra fekvő császárság között.

Az Idával való beszélgetés után a kalandozók aztán egy pár nappal később induló, 80-100 főből álló expedíciós csapathoz csatlakoztak, és elindultak délnyugatra a dzsungelen keresztül a hegyek lábához, természetesen Daikirai és hű szolgája, Bokemono kíséretében. A kicsivel több mint egyheti út eseménytelenül telt el – semmi nem zavarta meg az expedíciós csapat útját. A hegyek lábát elérve egy outpost-ot hoztak létre, ahol az expedíció nagy része hozzá is látott a munkának. Csupán 4 ember, 2 elf, Daikeai, Bokemono és a kicsiny kalandozócsapat haladt innen tovább, át a hegyeken.

Az út hosszú volt, de a bátor kalandozók szerencsére akadályba nem ütköztek. A hegyeken sikeresen átkelve egy tengeren úszó város képe derengett fel a szemük előtt. A város neve Seven dockport; egy öntörvényű, tengerre épült úszó város, régi hajóroncsokból, uszadékfából és mindenféle lim-lomokból álló komplexum, ahol a különböző nációk, nemzetek tagjai képviseltetik magukat.

Daikirai a Szakállas Sellő nevű, oldalára dőlt hajóból kialakított fogadóban kért elszállásolást – kalandozóink is hasonlóképpen tettek.

Mivel innen a tovább vezető út csak egy héttel később volt esedékes, kalandozóink körülnéztek a városban. Gindy sem jobb páncélt, sem templomot, sem pedig könyvtárat nem lelt a városban, így csupán a piacon fellelhető egzotikus gyümölcsöket kóstolta meg és a rabszolgapiacon szörnyülködött el. Alwin és Gindy kifőzte az út során talált gyógynövényekből a gyógyitalokat, Batman pedig a hét során megpróbált minél több információt begyűjteni a helyi alvilágról – szórta a pénzt és kétes alakokkal ismerkedett meg. Bele is futott egy ellenséges ismerősbe, aki a (francia mintára épülő) Falaris császárságból érkezett.

Ezen ismerős és emberei egy törött lábú goblint rángattak Vörösszakáll Gundarsson, a Hollókarom törzs hadi főnöke elé, panasszal élve, hogy a goblint Gundarsson-tól vették a rabszolgapiacon, de így, hogy annak lába tört, már nem ér semmit, és követelték vissza tőle a pénzüket. Batman Gundarsson mellé állt a vitában, elnyerve így Gundarsson szimpátiáját, de egyúttal kivívva az ellenséges ismerős ellenszenvét. A vita közepette a törött lábú goblin sikeresen kereket oldott. Vörösszakáll Gundarsson meginvitálta a vándor szerzetest egy italra. Beszélgetésük során kiderült, hogy Gundarsson falujában egy Valka nevű jósasszony álmot/jóslatot látott, amiben egy türkiz viharban szikla csapódott be, és idegen lények jelentek meg a közelben. Gundarsson felajánlotta Batman-nek és a csapatnak, hogy tartsanak vele északra, de ezt Batman az aktuális küldetés okán visszautasította.

Daikirai-t is látták a városban intézkedni, aki szóbeli összetűzésbe keveredett a Shonin-ikki kereskedő szervezet embereivel, akik egy másik tartományhoz tartoznak. A szervezet emberei szitokszóval illették Daikirai-t, ’Oni’-nak nevezve őt. Bokemono elárulta, hogy az Oni démont jelent a nyelvükön, és Daikirai valóban egy fél-Oni - egy fél-démon...

Hőseink aztán tengerre szálltak és elhajóztak a császárságba. A csapat fogadására egy ’bogárpáncélba’ öltözött harcos érkezett. Daikirai nem mehetett velük, őt nem engedték be, így csak Bokemono tartott velük, miután búcsút vettek az elszomorodó ’ryuson’-tól. A palota felé vezető út során fura, sosem látott humanoid lényeket pillanthattak meg. Humanoid mosómedvék, rókák, teknősök, más, Bokemonóra hasonlító ’bakeneko’-k élték mindennapi életüket.

Hőseink idegenek voltak egy idegen kultúrájú földrészen. Fegyvereiket, felszerelésüket elvették tőlük, alaposan megmosdatták őket és új, az adott kultúra öltözködési stílusára jellemző ruhát kaptak, majd a tartomány ura elé kísérték őket, akit szigorú protokoll szerint, illően köszöntöttek. 

Chinushi Yoshikage a tartomány ura.

Enfushi a város neve, a tartományé Enfuhan (a távoli szél városa). Trópusi időjárás jellemzi.

Seigai a kontinens neve.

A kalandozók beszámoltak útjukról és a türkiz viharról, mely elragadta valamennyiüket. Chinushi Yoshikage megígérte nekik, hogy megpróbál segíteni, addig is vendégül fogadta őket egy kitételt szabva nekik – nem hagyhatják el a palota területét további utasításig. Gindy megtudta, hogy itt Tsuki-sama-nak hívják a holdhoz tartozó istenséget, aki ráadásul hímnemű. Tensho-sama pedig nőnemű, aki a mennyei fényesség istene (Napisten). Az itt élők kamiknak hívják az isteneket.